Gustav Schäfer: „Jól választottam.” Rosszkedvű kinézete mögött, érzékeny és szeretetre méltó személyiséget takar. Bandatársai mellett a fiatal dobos ma megízlelheti a siker örömét. A siker felerősítette benne a szenvedélyt a zene és a barátság iránt. A Tokio Hotel sikere a legszebb elismerés számodra? Gustav: Boldog vagyok, hogy látom, a fáradozásaink kifizetődtek. Azt mondom magamnak,hogy jól választottam… A dobolás 5 éves koromban jelent meg az életemben, és minden energiámat ennek szenteltem. Amikor a környékbeli gyerekek együtt szórakoztak, én egyedül maradtam a szobám egyik sarkában, és órákig püföltem a dobokat. Titkos meggyőződésem, hogy mindez ezért volt. A nap, amikor 7 évvel ezelőtt megláttam Billt és Tomot próbálni egy magdeburgi raktárhelyiségben, ez egyfajta lelepleződés volt számomra. Tudtam, hogy ők is a sorsom részei. Nem tévedtem. A siker megváltoztathatna valaha is téged? Gustav: Azért zenélek, mert ez a szenvedélyem, nem azért, hogy csillogjak a reflektorfényben. A közönség ovációja és megbecsülése nagy örömöt okoz számomra, de amint a függönyök legördülnek, visszatérek a józan eszemhez. Játszani egy színpadon vagy egy TV-showban rengeteg koncentrációt igényel. Ha elvesztem a komolyságomat és a fegyelmemet, a teljesítményem egyből csak közepes szintű lesz. A csapat többi tagja is ilyen komolyan veszi a dolgokat? Gustav: Mi mind nagyon különböző személyiségek vagyunk,de ugyanaz a célunk és az eltökéltségünk a munkánkban. Együtt tettük meg az első lépéseket a színpadon,tudjuk,hogy a siker ára milyen erőfeszítésekkel jár. Egyikünk sem akar a babérjainkra törni és mindegyikünk tudja mit kell tennie ,hogy alkalmas legyen. Azt mondják maximalista vagy… Gustav: Úgy vagyok vele,hogy mindennek tökéletesen irányítottnak kell lennie. Sosem hagyok okot az improvizációra,még a kis részletekre is figyelek, amik első látásra talán nem tűnnek olyan fontosnak. Például következetesen állítom össze a dobfelszerelésem és a színpad extrém pontos helyén helyezem el, mindig ugyanolyan pontban. Ha valaki úgy dönt,hogy elmozdítja onnan,akár egy centiméterrel is,iszonyatosan dühös tudok lenni! A technikai asszisztensemen kívü senki sem jogosult arra,hogy a dobok közelébe menjen. Még Bill sem? Gustav: Ő sem! Miután már nemegyszer megharagudtam rá,azóta nem merészelt többször a székemre ülni. Amikor egy bandában vagy,szabályok vannak, amiket tiszteletben kell tartanod,mindegyik ember közvetlenségét. Ha ezt nem tartod be,nagyon gyorsan feszültség alakulhat ki… Ellenálltál valaha is? Gustav: Előfordul,de ritkán. Mióta meglehetősen ingerlékeny vagyok,hajlamos vagyok rá,hogy elveszítsem az uralmam a legkisebb megjegyzés miatt. Ordibálok,megzavarodok,és azzal fejezem be,hogy eltűnök egy pillanatra. Amikor visszatérek ismét nyugodt vagyok,és minden el van felejtve. Mikor fordult ez elő legutóbb? Gustav: Egy pár órával egy koncert előtt,ellenőriztem egy sor igen gyors ütemet. Kimerítő feladat volt és egy kis bemelegítést ígényeltem,amikor odaérkeztem… Éppen akkor,Georg,Tom és Bill kórusban közbeszóltak,hogy „Héj,ez nem rossz!” Megint urrá lett rajtam a düh,és totál elvesztettem az eszem! Gondolkoztál valaha is azon,hogy mindent hátrahagysz? Gustav: Elhagyni a csapatot az utolsó pillanatban nem lenne egészen tisztességes és elsősorban egy megbocsáthatatlan tett lenne. A saját hangulatunk vagy a kis összerezzenéseink sosem befolyásolják a csapatunk munkáját,ez egy alapelv. Szóval,amikor elmerülök egyedül magamban egy koncert előtt azért,hogy lenyugodjak,Tom,Bill és Georg pontosan jól tudják,hogy azután megújulok,mosolygós és nyugodt leszek egy félórával azelőtt,hogy a függönyök felemelkednének. Jobban szeretnéd,ha többet szerepelhetnél a reflektorfényben? Gustav: Én természetemnél fogva egy visszafogott ember vagyok. Tulajdonképpen,ha a háttérben maradhatok,az tökéletesen a személyiségemhez illik. Eltérően Billtől,sosem tudnék mindig a reflektorfényben állni. Ez nem nekem lett kitalálva,még ha nagyra is értékelem a dicsőség ritka pillanatait! (nevet) Minden koncert végén,amikor a bandatársaim elhagyják a színpadot,én visszamegyek,hogy fárasszam a tömeget egy sor óriási hajbókolással. És ez a kis „szertartásom” nagyon elégedetté tesz… Hiányolod magadból az önbizalmat? Gustav: Az igaz,hogy van egyfajta önmegtartóztatásom,amikor szembenállok más emberekkel,de ez nem azért van,hogy félnék vagy kényelmetlenül érezném magam. Mondhatjuk azt,hogy magába forduló ember vagyok. Néha előfordul velem,hogy kötekedjek a hozzám közel álló emberekkel,emellett sikerül egy morgolódó és ideges sráccá válnom (mosolyog)… Ennyire ingerlékeny vagy? Gustav: Be kell vallanom,hogy eléggé morcos vagyok,sőt,duzzogó. Egy nem hízelgő szó,egy gúnyos megjegyzés,és egyből mogorva leszek. Tudatában vagyok ennek a hibámnak,ami már egy előnyös helyzet… Most ez mind nehéz feladat maradt számomra,hogy rendbehozzam. Gyerekként magányos voltál? Gustav: Eltűrve számos bonyodalmat,egy igazi vad kölyök voltam,mindig tartva a távolságot köztem és a többiek közt. Volt rá okod,hogy ne érezd magad kényelmesen? Gustav: Az élet nem mindig volt jó velem,különösen a kamaszkor folyamán (nevet)! Elsősorban el kellett néha fogadnom,hogy felnőtté válok. Emlékszem 3. osztályban alig voltam több 119 centinél… Valamint rettenetes bőrproblémáim is voltak. Amint a suli végetért,rohantam,hogy bezárkózzak a szobámba,és imádkoztam, hogy ha módom van rá,akkor ne találkozzak senkivel se. Tényleg megszégyenülve éreztem magam! Ez az összes gátlás elkerülhetetlenül elszigeteltté tett és sosem tudtam magam túltenni a félénkségemen. Túltettél már a régi gátlásaidon? Gustav: Amikor kétségbeesetten törekedtem arra,hogy újabb centimétert nőjjek,nagyon hirtelen kezdtem el fejlődni és egészen 170 centiig nőttem pár hónap alatt. A pattanások pedig eltűntek,köszönhetően a sokféle gyógykezelésnek. Fokozatosan egyre magabiztosabbá váltam. Ma már nagyon kényelmesen érzem magam a bőrömben és nem habozok,hogy kigúnyoljam ezeket az öreg démonokat (kacsint)… Mennyire fontos számodra,hogy figyelembe vedd mások véleményét? Gustav: Amikor fiatalabb voltam sokat szenvedtem mások döntései miatt. Szerencsére idővel túltettem magam ezen azáltal,hogy semmibe vettem a gúnyos megjegyzéseket, és ettől egyből nyugodtabbnak éreztem magam. Azóta jókat nevetek azon,hogy mások mit gondolnak rólam. EzEnkívül mindenkinek azt tanácsolom,hogy tegye ugyanezt! A stílusod olyan dolog számodra,amivel törődsz? Gustav: Köszönhetően Billnek és Tomnak,egy kicsit fejlődtem ezen a téren. Azonkívül ideje is volt már (nevet)! Bármit felvettem,mint ezt a nevetséges pólót is,amit Val Thorens-ben szereztem be (legnagyobb síparadicsom Euróbában),amin egy tehén síléceket visel! Amikor próbára mentem ebben a híres pólóban,egyből jókedvet idéztem vele elő. Georg,Tom és Bill még a mai napig is ezen nevetnek… Azóta több figyelmet fordítok a külsőmre. Egész divatos lettem… Mit szeretnek benned a lányok? Gustav: A külsőm rosszkedvűnek tűnhet,de egy miután egy kicsit összeszedem magam,nagyon kedvessé és nagyon viccessé bontakozok ki. Azt is elmondtam már,hogy udvarias vagyok, fegyelmezett,egy egy kiváló szakács… EMLÉK Gustav 13 éves volt,amikor először találkozott a Kaulitz-ikrekkel. „Nagyon pontosan emlékszem arra a napra. Elég sokat kóboroltam a környéken Magdeburgban. Volt egy viskó,amely használatlannak tűnt… Amikor közelebb mentem,akkor fedeztem csak fel,hogy tulajdonképpen egy próbaterem volt ott és rock’n’roll ment. Bill és Tom gyakorolt ott. Valóban fiatalok voltak,de már akkor valami mágikus dolgot bocsátottak ki.”